A kamaszkor nem csupán egy fejlődési szakasz – krízis is. Előre látható, természetes, mégis mélyen megrázó időszak a fiatal és környezete számára egyaránt. A gyermeki szerepekből való kilépés, az identitás keresése („Ki vagyok én? Hol a helyem?”), valamint a hormonális, érzelmi és kognitív változások egyszerre zajlanak, gyakran felfordulást okozva a mindennapokban.
A serdülők testileg és értelmileg már felnőttek, ám lelkileg még gyerekek – ez a kettősség különösen sérülékennyé teszi őket. Az önértékelésük ingatag, magukat másokhoz hasonlítják, gyakran érzik magukat kívülállónak vagy „nem elég jónak”. Az értékrendjük átrendeződik, gyakran lázadnak, ami valójában a leválás természetes velejárója. Nehezítő tényezők lehetnek az életükben bekövetkező változások (pl. költözés, iskolaváltás, szerelmi csalódás), vagy kezeletlen mentális problémák, mint a depresszió vagy szorongás. Ebben az érzékeny időszakban különösen fontos a szülői jelenlét és figyelem.
Hogyan kerülhetünk közelebb hozzájuk?
Engedjük leválni, érdeklődjünk a világról, ami őket érdekli. A közös programok (mozi, videó játék, beszélgetés) lehetőséget adnak a kapcsolódásra. Fontos, hogy ne bagatellizáljuk el az érzéseiket, hanem validáljuk, fogadjuk el azokat. Ugyanakkor figyeljünk a figyelmeztető jelekre: reménytelenség érzése, bezárkózás, önkárosító magatartás (falcolás), a jövőkép hiánya, vagy hirtelen nyugalom egy korábbi válság után – mind sürgős beavatkozást igényelhetnek.
Ilyen esetekben azonnali szakmai segítségre van szükség. A védőfaktorok közé tartozik a szeretetteljes, megtartó szülői kapcsolat, a sikerélményt nyújtó hobbi, a közösségi élmények, valamint az érzés: „nem vagy egyedül”. Egy-egy ölelés, megerősítés vagy őszinte érdeklődés csodákra képes. Ha úgy érezzük, hogy „ágyúval verébre” lőnénk, akkor is jobb lépni – akár szakemberhez fordulni, akár az osztályfőnök, barát segítségét kérni. A kamasz sajátos, átmeneti világában a legfontosabb üzenet ez lehet: itt vagyok, szeretlek, és együtt mindent megoldunk!